Szeresd a gyermeket!

A sivatag hegyen,Hol villámok között vala az Úr jelen,

E legszentebb parancs nincs kőtáblára írva

Mosolygó kedviben, pirosló hajnalon

Aranybetűkkel ezt az örök Irgalom

Az emberszívbe írta.-Szeresd a gyermeket!

Még néki szárnya van,A csillagok közé ő még el-elsuhan,

S kitárja vidoran a mennyek ajtaját:Hiába könyveid, hiába lángeszed,

Az Isten titkait ki nem kémlelheted,Csak gyermeklelken át.

Szeresd a gyermeket!

A lét napfénye ő,Estellik, hogyha megy, hajnallik, hogyha jő,

Csöpp lábai nyomán az öröm kertje zsendül,

Bimbónyi kis keze áldással van tele,

S melyik szeráf-zene érhetne föl vele

Ha víg kacaja zendül?

Szeresd a gyermeket!

Hisz oly hálás szegény,

Egyszerre könny, mosoly ragyog csillagszemén,

Ártatlan kis szívét az öröm megteli,

S köszönetét, akár az esti fuvalom,

Mely félve játszadozz a harmatos gallyon,

Oly halkan rebegi.

Szeresd a gyermeket, öleld szívedre őt,

Ringasd el lágyan a szegény kis szenvedőt,

Lehunyt pilláinak töröld le könnyeit:

S míg te a gyermekek könnyét törölgeted,

Egy láthatatlan kéz a csillagok felett

Letörli vétkeid!

Jobb megtenni és megbánni, mint megbánni, hogy nem tettem meg. Giovanni Boccaccio

Az élet olyan

Az élet olyan mint egy vonat utazás...

Gyakran beszállunk, kiszállunk, vannak balesetek, néhány megállónál kellemes meglepetésekkel találkozunk, míg mély szomorúsággal a másiknál.

Amikor megszületünk és felszállunk a vonatra, olyan emberekkel találkozunk, akikről azt hisszük, hogy egész utunkon elkísérnek: a szüleinkkel.

Sajnos a valóság más.

Ők kiszállnak egy állomáson, s mi ott maraduk nélkülözvén szeretetüket, együttérzésüket, társaságukat

Ugyanakkor mások szállnak fel a vonatra, akik fontosak lesznek a számunkra.

Ők a testvéreink, a barátaink és mi szeretjük ezeket a csodálatos embereket.

Néhányan, azok közül, akik beszállnak, csupán kis sétának tekintik az utazást

Mások csak szomorúsággal találkoznak útjuk során.

Mindig vannak olyanok is a vonaton, akik készek segíteni a rászorulókon

Néhányan, amikor kiszállnak, el nem múló hiányérzetet hagynak maguk után...

Mások fel- és leszállnak, s mi alig vesszük észre őket...

Lehetnek olyanok, akiket nagyon szeretünk, mégis másik vagonban utaznak.

Így egyedül kell mennünk ezen a szakaszon.

Természetesen megtehetjük, hogy megkeressük őket, átverekedhetjük magunkat az ő kocsijukba.

De sajnos nem tudunk melléjük ülni, mert a mellettük levő hely már foglalt

Ilyen az utazás, telve kívánalmakkal, vággyal, fantáziálással, reménnyel és csalódással... és visszafordulni soha sem lehet.

Próbáljuk a velünk utazók jó oldalát nézni és keressük mindenkinek a legjobb tulajdonságait...

Jusson eszünkbe, hogy bármely szakaszon találkozhatunk szenvedőkkel, akiknek szükségük van a segítségünkre

Mi is lehetünk gyakran elhagyatottak s ez annak is megadathat, aki jelen helyzetét tekintve rajtunk segíthet.

Az utazás nagy talánya, hogy nem tudjuk, mikor szállunk ki végleg s azt sem, hogy az útitársaink mikor, nem szólván arról, aki közvetlen mellettünk foglal helyet.

Úgy érzem vigasztalan leszek, amikor örökre kiszállok a vonatból... Azt hiszem, igen.

Néhány barát elvesztése, akikkel az utazás során találkoztam fájdalmas. A gyermekeimet egyedül hagyni nagyon szomorú lesz. De a remény bennem él, hogy valamikor a központi pályaudvarra érünk és érzem, látni fogom őket jönni olyan csomaggal, ami addig még nem volt nekik...

Ami boldoggá tesz, az a gondolat, hogy segítettem ezt a csomagot teljesebbé, értékesebbé tenni.

Barátaim, tegyünk úgy, hogy jó utunk legyen és a végén azt mondhassuk, hogy megérte a fáradozást.

Próbáljunk meg a kiszállásnál olyan üres helyet hagyni maguk után, ami szeretetet és szép emlékeket hagy hátra a továbbutazókban.
Azoknak, akik az én vonatom utasai, kívánok jó utazást!

Látok

Látok gazdagokat, szegényeket.
Látok síró és nevető embereket.
Látom az utca végén heverő, koszos üvegeket,
Látom, ahogy ez a világ elnyeli az életet.

De néha a színfalak mögé kell nézni,
Hogy meglássuk azt, ami igaz, és emberi.
Látni a gazdagot, amint a szegénynek, egy falatot ad,
Látni, amikor a síró ember vidáman dalolgat.

Segíteni kell minden embernek,
Mert egy faj vagyunk, szinte már testvérek,
S majd meg tanulunk mind szeretni,
Egymás életét szívből megbecsülni...

S ha a síró ember már csak nevetni tud,
S a gazdag a szegénynek mindig segítőkezet nyújt,
Ha az üvegek helyett, már csak virágok lesznek,
Akkor tudjuk majd meg, mi az igazi szeretet...

Eldobtál engem!

Múlnak a napok és gondolkodom,
Néha egy könnycsepp folyik az arcomon.
Ülök a csendben és elmélkedem,
Anyám, miért hagytál el engem?

Szívem olyan nagy, hogy mindent odaadnék,
Csak még egyszer hozzád közelebb mehetnék.
De távol vagy tőlem, még akkor is ha látlak,
Ez a távolság, csupa-csupa bánat.

Én is gyermek vagyok, én is megszülettem,
De neked a jó Isten, mást adott helyettem.
Eldobtál engem! Mondd mit tehetek?
Anyám! Miért nem szeretsz engem?

A vagyont többre nézed, ez a te életed!
De hogy tudsz elhagyni egy szomorú gyermeket?
Mind a két kezemmel kapaszkodok érted,
Ne fordulj el kérlek! Szeretlek téged!

Vinném a virágot, jönnek az ünnepek,
Mondd, kinek adjam, ha nincs szeretet?
Eldobom az úton, nincs hova tennem,
Szomorúan megyek, mert nem szeretsz engem.

Talán a jó Isten erőt ad nekem,
És ezt az egészet átvészelem.
De én akkor is a te gyermeked vagyok!
Mert a jó Isten velem volt és egészségben hagyott.

(Kissé szomorú,de Sajnos igaz!!)

Van remény, igen!

De hol?

Én nem látom,
Így az álmokat jobb, ha magam valóra váltom,

Mint ha állnék, várnék, egy-helyben járnék,
S hagynám, hogy csendesen elnyeljen az árnyék.


Hiába süt le rám a nap.
Hiába szállok magasra.
Már nincs mi itt tartana.
Csak a magány mi mindenhol ott van.
Kérlek, lépj előre, szorosan ölelj át
És szeress, míg élek.

A család minden tagjának engedelmes feleletet, kérek, amely elfordítja a harag felgerjedését. Minden mérgesség és fölgerjedés és harag és lárma és káromkodás kivettessék közülük minden gonoszsággal együtt. (Efézus 4,31-32.)


Indíts a szíveket, a megbékélésre, kibékülésre, nem haragra lettünk teremtve, hanem szeretetre és egymás iránti gondoskodásra. Ki-ki családját segítse, és mondja légy erős! Ha valaki az övéiről és főképpen az Ő házanépéről gondot nem visel: a hitet megtagadta, és rosszabb a pogányoknál. (1Timótheus 5,8.)

A szülők neveljék a gyermekeiket az Úr tanítása és intése szerint, a gyermekek szót fogadjanak a szüleiknek az Úrban, mert ez az igaz, tiszteljék szüleiket, mert ez az első parancsolat ígérettel, hogy jól legyen dolguk, és hosszú életűek legyenek. Amen

"A három legnehezebb dolog az életben: bízni, hinni, megbocsátani."

"Az igazi nőnek csak a szemét nézd, és azt sem kívülről, hanem a lelke felől. Először meg kell érezni a lelkét. Ha a lelke felől nézed, az első réteg a félelem, a múlt és a jelen sebei. Ha ezzel megtanulsz bánni, akkor láthatod a második réteget, a gyengédséget, a cirógatás vágyát. Ha ezt is látod, a harmadik rétegben látod az öröm pajkosságát, a negyedikben a harag villámait, az ötödikben a harmónia vágyát, a hatodikban a gyönyör cirógatását, és a hetedikben azt a szeretetet, ami teljesen a Tied. Minden igazi nő hét fátyoltáncot táncol, és régen elvesztél, ha a fátylat, a keblei halmát, vagy a csípőjét nézed. Csak a szemét nézd, a teljesen ruhátlan lénye, az örömtől hullámzó, vagy fájdalomtól görnyedő teste minden apró titka a szemében van."

Müller Péter

"Az intézeti gyerekek nem azért nem akarnak tanulni, mert idegenkednek a szellemi erőfeszítéstől, hanem mert a hosszú távra való tervezgetés egyértelmű a tartós kiszolgáltatottság önkéntes elfogadásával. Az intézeti gyerek szívesebben vállalja a trógerságot azonnal, mint öt év múlva a garantált hajóskapitányságot. Megdermeszti a puszta kilátás, hogy öt évig azoktól függ, akik a hajóskapitányságot ígérték neki. Valamennyinek legfőbb célja, hogy mielőbb önálló legyen."

Amíg élünk, amíg csak egy erecske lüktet a testünkben, ne veszítsük el Istenbe vetett bizalmunkat!

Minél szegényebb az ember, annál inkább reméljen, minél több baj éri, annál erősebben kell bíznia.

Néha nyitva kell hagynunk az ajtót, engedni, hogy besétáljon rajta a legnagyobb álmunk. Talán egy férfi, vele együtt a szerelem, a boldogság, talán egy jó hír, amitől napjaink máshogyan telnek, talán egy barát, aki visszaadja mindazt, amit eddig az évek eloroztak. Talán besétál az egészség, fölszabadítva testünket a folytonos kíntól. Csak ne felejtsük el nyitva hagyni az ajtót, hisz mind várunk valamire! Mindannyian álmodunk.

Sarah Garden

---

Oldal: Idézetek
ÉLETEM VERSEKBEN IS- Schlichter Ágnes - © 2008 - 2024 - sch-agnes-muveszno.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weboldal szerkesztő mindig ingyenes. A weboldal itt: Ingyen weboldal

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat